A módszer háttere
Az Életcél Konzultáció L. Ron Hubbard munkáira épül.
L. Ron Hubbard talán leginkább íróként és a Szcientológia vallás alapítójaként ismert. Műveit 52 nyelven adták ki és több százmillió példányt nyomtattak belőlük. Mindemellett milliók emlékeznek rá, mint humanitáriusra, aki az emberi állapotok javításának módszereivel kapcsolatos több mint fél évszázados kutatás után egy olyan örökséget hagyott ránk, amely számtalan módon javítja az emberek életét. Ezt a hagyatékot egy hallatlan nagyságú archívum őrzi, amely szó szerint több tízmillió szót foglal magába.
„Nem kolostori életet éltem, és a bölcset, aki nem élt még, és a tudóst, aki nem hajlandó osztozkodni, megvetem.
Vannak sokan, akik bölcsebbek nálam, de kevesen tettek meg olyan hosszú utat, mint én.
Láttam az életet fentrõl lefelé és lentrõl felfelé is. Mindkét arcát ismerem. És tudom, hogy van bölcsesség és van remény.” L. Ron Hubbard
Munkái – fajra és vallásra való tekintet nélkül – emberek millióinak életére voltak és vannak hatással. Az általa kifejlesztett eljárások, úgymint a tanulási technológia, a Méregtelenítő program, a szervezetirányítási technológiák, a drog rehabilitációs programok, továbbá az általa összeállított nem vallásos erkölcsi kódex mind-mind széles körben alkalmazásban vannak a világi életben. Örökségének egy ilyen, nem vallásos jellegű alkalmazása az Életcél Konzultáció.
L. Ron Hubbard egyszer ezt mondta: „Szeretek másoknak segíteni és a legnagyobb örömömnek az életben azt tekintem, ha látok valakit, aki megszabadítja magát azoktól az árnyaktól, amelyek napjait sötétségbe burkolják.” Ma emberek milliói alkalmazzák számos területen az ő elveit arra, hogy megszabadítsák magukat ezektől az árnyaktól, és jobbítsanak az életükön.
Ha többet szeretne megtudni L. Ron Hubbardról, itt megtekinthet róla egy rövidfilmet.
Az Életcél Konzultáció kidolgozója
Bernard Percy, a neves amerikai pedagógus és előadó több mint 35 éves oktatási tapasztalattal rendelkezik mind az állami, mind a magán szektorban.
Tréning programokat dolgozott ki számos magas szintű techno- lógiával dolgozó cég számára, mint például a HP (Hawlett - Packard). Tanárokat, művészeket képzett ki arra, hogy hogyan "tanítsanak" művészetre mindenféle korú tanulókat.
Tanácsadóként is dolgozik rádió adók számára, és számos rádió és TV szereplése volt az elmúlt 20 évben.
Bernard így vall az Életcél Konzultációról:
"A több, mint 35 éves pályafutásom az oktatáshoz kötődik. Számos könyvet kiadtam, főszerkesztője voltam egy díjnyertes oktatási magazinnak, előadásokat és konzultációkat tartva bejártam a világot és felneveltem három lányomat.
De miután elolvastam valamit L. Ron Hubbard -tól, rájöttem, hogy egész idő alatt nem volt a kezemben a teljes igazság. Mr. Hubbard ezt írta: 'Az egyén tehetsége, veleszületett személyisége és alapvető célja - egy csomagként - egységet alkotnak'.
Létezik egy kérdés, ami oly sok embert gyötör: 'Mi az, amit IGAZÁN csinálni akarok az életben?'. Rájöttem, ahhoz, hogy egy személy ezt valóban meg tudja válaszolni, teljesen meg kell értenie mindhárom tényezőt (tehetség, személyiség, célok), NEM csak a céljait.
Ez egy intenzív időszakot indított el számomra, amikor partneremmel, Lee Eichenbaum-mal közösen kidolgoztunk egy L. Ron Hubbard munkáin alapuló programot, hogy segítsünk másoknak, hogy sikeres és elhivatott személyekké váljanak – olyanokká, akik kihasználják mindazt, amit tudnak, hogy szenvedéllyel követhessék álmaikat. Ennek eredménye az ÉLETCÉL KONZULTÁCIÓ."
A módszer jogi és szervezeti háttere
A szolgáltatást egy nemzetközi szervezet – a Foundations of Brilliance – tagjaként nyújtjuk, mely segít az egyénnek felfedezni és megérteni, hogyan követheti és érheti el a célját az életben (www.foundationsofbrilliance.com).
Az Életcél Konzultáció a Nemzetközi Alkalmazott Oktatástan engedélyével történik és annak licence által védett (www.appliedscholastics.org). Az Alkalmazott Oktatástan egy közhasznú nemzetközi szervezet, mely segít az embereknek, hogy megtanulják hogyan tanuljanak, és ezáltal hatékonyabban dolgozzanak céljaik elérésén, kiaknázva teljes potenciáljukat. Képviseletei a világon mindenhol politikától és vallástól független, civil szervezetként működnek.
Magyarországi iroda: www.alkalmazottoktatastan.hu
Rólunk
Bernard Percy személyesen képezte ki konzultánsainkat az Életcél Konzultáció szolgáltatására.

Janurik Zita
Konzultáns
5 éves oktatási és üzleti konzultánsi tapasztalattal
angol nyelven is szolgáltatja az Életcél Konzultációt.

Czinkóczi Gábor
Konzultáns, cégvezető

© 2008 Art Management Bt. Minden jog fenntartva. Hálás köszönet illeti az L. Ron Hubbard Libraryt, amiért engedélyezte, hogy részleteket közöljünk L. Ron Hubbard szerzői joggal védett műveiből. Az ÉLETCÉL KONZULTÁCIÓ szolgáltatása és nevének használata az Alkalmazott oktatástan licencéhez kötött. Az ALKALMAZOTT OKTATÁSTAN, APPLIED SCHOLASTICS szavak és az Alkalmazott Oktatástan logó bejegyzett védjegyek, amelyek az Association for Better Living and Education International tulajdonában vannak, és használatuk annak engedélyével történik.